Vannak pillanatok amikor ránk tör a magány érzése. Úgy érezzük nincs mellettünk senki, egyedül vagyunk és ettől elszomorodunk. Máskor a káosz uralkodik el bennünk és megkérdőjelezzük életünk értelmét, sőt a létünket is. Tanácstalanok vagyunk mit tehetnénk ezekben a pillanatokban melyek hirtelen oly kilátástalannak tetszenek. De minél inkább tenni akarunk ellene, annál bénultabbnak érezzük magunkat és annál mélyebbre ássuk magunkat az elhagyatottság talajába.

Ezekre a helyzetekre egyetlen megoldás létezik: ha nem teszünk semmit csak hagyjuk lezajlani a folyamatot! Ne akarjunk beavatkozni, inkább helyezkedjünk kívülre és próbáljuk meg külső szemlélőként átvészelni ezeket az időszakokat! Mert ezek az állapotok csak átmenetiek, ahogy maguktól érkeztek maguktól távoznak is, amint elvégezték dolgukat. Lehet, hogy ez a változás előtti viharzás, a szükséges felbolydulás, hogy aztán a részek új rendszerbe rendeződve valami újat, valami jobbat hozzanak létre. 

Nem kell mindig harcolni! Nem kell mindig cselekedni! Meg kell tanulni hagyni, hogy az események a saját ritmusukban történjenek, de a passzív megfigyelés nem jelenti azt, hogy nem kell bármikor készen állnunk, hogy a megfelelő időben azonnal cselekedjünk!

Csak bízd magad az Örök Törvényre, mely a látszólagos káoszban is tökéletesen munkál!